„Süssünk, süssünk valamit…

… azt is megmondom, hogy mit.” Ezúttal nem sütünk, hanem a paprika elkészítési, konzerválási módjait vesszük sorra elméletben és gyakorlatban is. Mindszenten, 2014. szeptember 12-én pénteken délután 3 órától a Hét Halász Házában   A Nemzeti Művelődési Intézet Csongrád...

KÖZLEMÉNY – egészségfelmérés

A Központi Statisztikai Hivatal a KSH Elnöke által engedélyezett 2014. évi adatgyűjtési program szerint önkéntes adatszolgáltatáson alapuló felmérést hajt végre. Az Európai lakossági egészségfelmérés (ELEF2014) ötévenkénti végrehajtását az Európai Parlament és Tanács...

Meghívó

„Tartsd mindig eszedben, hogy minden ember azonos állapotban születik, és hogy semmi sem emel fel, csakis az alázat, semmi sem taszít le, csakis a gőg és a gyűlölség.”   (Szent István)    Mindszent Város Önkormányzata, A Keller Lajos Városi Könyvtár és Kulturális...

Tájékoztató

Tájékoztató   a Hódmezővásárhely környéki és csanádi-háti gyepek (HUKM20001) Natura 2000 terület fenntartási terv tervezetének véleményezésével kapcsolatban Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap. támogatásával a Magyarországon 2004-ben kihirdetett Natura...

Tájékoztató

Tájékoztató a Hódmezővásárhely környéki és csanádi-háti gyepek (HUKM20001) Natura 2000 terület fenntartási terv tervezetének véleményezésével kapcsolatban   Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap támogatásával a Magyarországon 2004-ben kihirdetett Natura...