F e l h í v á s !
Tájékoztatom a lakosságot, hogy városunk területén 2017. szeptember 30-a és október 5-e között végzik a rókák veszettség elleni immunizálását. Ennek során a vakcinát tartalmazó fólia kapszulát az ember számára bűzös, de a rókák által kedvelt ízű és szagú csalétekbe rejtik, majd repülőgépről illetve kézzel juttatják ki a külterületre.
Felhívom a figyelmet, hogy a vakcinázási kampány megkezdésétől számított 21 napig, azaz 2017. szeptember 30-tól október 20-ig a város teljes közigazgatási területére vonatkozóan legeltetési tilalom és ebzárlat lép életbe, mely időszakban tilos a külterületen történő legeltetés; az ebeket zárva kell tartani, és csak pórázon lehet közterületre vinni, valamint húsevő állatok összevezetésével járó rendezvény nem tartható.
Dr. Megyeri Szilvia
jegyző