Strandkézilabdával és felkészülési tornákkal készül az új szezonra a Mindszent KC női kézilabdacsapata, azonban még mindig sok a bizonytalanság az októberben kezdődő szezonban.
Három éve folyamatosan részt vesznek a mindszenti kézilabdások a Tiszakécskén megrendezett egynapos strandkézilabda tornán, amelyre idén július végén került sor. A nevező csapatok tagjai mindannyian egyesületi játékosok, akik az NB I/B-től egészen a megyei bajnokságokig szerepelnek. A csapatok – a szegediek, a kecskeméti, a bordányi, a békéscsabai, a tiszakécskei, a tiszaföldvári, a kiskundorozsmai és a mindszenti – két ötös csoportban kezdték a küzdelmeket, majd az ott megszerzett helyezésük szerint játszottak a másik csoport azonos helyén végző csapatával.
A fiatal mindszenti együttes – melynek nagy részét a teremben kispados játékosok alkották – a hetedik helyen fejezte be a tornát.
A csapat tagjai voltak: Póth Gyöngyi, Kérdőné Kocsis Ivett, Szabóné Borbás Edit, Laskovič Andrea, Papp Ágnes, Kecskeméti Judit, Szekeres Vivien, Apró Virág.
A csapatot támogatta a SELECTIVE PROFESSIONAL Kft. Kulcsár Boján és Mészáros Tibor segítségével.
A mérkőzésekről készült képek a galériában megtalálhatók.
A csapat szeptemberben felkészülési tornákkal edz az idénykezdetre.
A deszki falunapon egy ötcsapatos bajnokságra hivatalosak a lányok, melyre szeptember 1-jén kerül sor. Egy héttel később a testvérváros csapatához, a muzslyai kézilabdásokhoz utaznak a klub utánpótlás – 16 év alatti – sportolói, de esély van a felnőttek utazására is. – Októbertől már biztos a Szegedi Városi Kupában való részvételünk – itt tavaly ezüstérmes lett a gárda –, a megyei bajnoksággal azonban még adódnak gondok, azt csak a kellő számú nevező esetén indítják el.
A nyáron két fiatallal erősödtünk, az új idényben a gimnazista korosztályú Szekeres Vivien és Apró Virág is a felnőtt csapattal szerepel – tájékoztatott Póth Gyöngyi edző.
A játékosok és a vezetők hathatós megbeszéléseinek eredményeképpen aMINDSZENTI ÉPÍTŐ Kft. ( 6630 Mindszent Szabadság tér 22. ) a következő idényben segíti a női kézilabda csapatot. A vásárolt sport felszereléseken ( mez + nadrág ) feltüntetésre kerül támogatónk neve és emblémája.
Reméljük más vállalkozások, vállalkozók is csatlakoznak támogatóink sorába.
Mindszent 2007. augusztus 25.
CURIR