Felhívom a lakosság figyelmét, hogy Csongrád megye területén
2013. október 5-e és október 18-a
között végzik a rókák repülőgépes veszettség elleni immunizálását.
Erre tekintettel a Csongrád Megyei Kormányhivatal Hódmezővásárhelyi Járási Hivatal Járási Állategészségügyi és Élelmiszer-ellenőrző Hivatala
2013 október 5-től október 18-ig
a város belterületnek nem minősülő közigazgatási területére vonatkozóanlegeltetési tilalmat és ebzárlatot rendelt el. Ennek értelmében tilos a jelzett területen történő legeltetés; az ebeket zárva kell tartani, és csak pórázon lehet közterületre vinni. Ezek a korlátozó intézkedések elsősorban a vakcinázás hatékonyságát segítik elő azzal, hogy a kóborló ebek illetve a legelő állatok ne fogyaszthassák el a rókák számára kihelyezett csalétket.
Bár a kihelyezett vakcina emberre, állatra ártalmatlan, ennek ellenérehozzányúlni tilos. Ha valamilyen módon a vakcina mégis érintkezik a bőrfelülettel, elegendő jódtartalmú fertőtlenítőszerrel, vagy 70%-os alkohollal való lemosása, ha azonban friss sebbe vagy nyálkahártyára kerül, haladéktalanul orvoshoz kell fordulni!