FELHÍVÁS
Rendvédelmi pályát népszerűsítő tábor
hátrányos helyzetű fiatalok számára
A Belügyminisztérium rendvédelmi pályát népszerűsítő tábort szervez azoknak a hátrányos helyzetű fiataloknak, akik érdeklődnek a rendvédelmi hivatás (rendőrség, katasztrófavédelem, büntetés-végrehajtás) iránt.
A tábor időtartama: 2015. július 26-tól július 31-ig
Helyszíne: Nagykovácsi, Adyligeti Rendészeti Szakközépiskola
A résztvevők áttekintést kapnak a rendvédelmi szervek munkájáról, a felvételi követelményekről. A tábor a résztvevők számára térítésmentes.
A jelentkezés elfogadásáról értesítést küldünk, mellékelve a részletes programot.
Olyan fiatalok jelentkezését várjuk, akik:
- 2015 szeptemberében kezdik meg gimnáziumban vagy szakközépiskolában a 11. vagy a 12. tanulmányi évfolyamot,
vagy
- érettségivel rendelkeznek, de még nem töltötték be a 21. életévüket
Beküldendő:
- önéletrajz
- a 10., 11. vagy 12. évfolyam év végi lezárt bizonyítvány másolata (az idén érettségiző esetén félévi bizonyítvány) vagy
- az érettségi bizonyítvány másolata, ha már érettségizett
- támogató nyilatkozat a tanuló osztályfőnökétől vagy iskola igazgatójától
- nyilatkozat a lakóhely szerinti település jegyzőjétől a hátrányos helyzet igazolására
A jelentkezés elbírálása során előnyt élvez:
- sport és/vagy tanulmányi kimagasló eredmény
- rendvédelmi/rendészeti tanulmányok
- közösségi életben aktivitás
Jelentkezési határidő: 2015. június 05.
Cím: Belügyminisztérium Személyügyi Helyettes Államtitkárság Civilkapcsolati és
Ügyfélszolgálati Osztály
1903 Budapest, Pf. 314.(e-mail: ugyfelszoIgalat@bm.gov.hu)
További információ kérhető:
Belügyminisztérium Személyügyi Helyettes Államtitkárság Civilkapcsolati és Ügyfélszolgálati Osztálya : +36-1-441-1385, +36-1-441-1764, +36-1-441-1768