KIF/8007/2015-NFM
2015. évi pályázat fejlesztési összege: 9 963 578 Ft
LVF/2571/2016-NFM
2016. évi pályázat fejlesztési összege: 3 200 000 Ft
LVF/6074/2017-NFM
2017. évi pályázat fejlesztési összege (elbírálás alatt): 4 190 610 Ft
A tulajdonát képező, Mindszent-Baks között közlekedő közútpótló komp fejlesztésére minden évben pályázatot nyújt be az önkormányzat a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium „Kompok, révek fenntartásának, felújításának támogatására” kiírt felhívásaira.
2015-ben a jogszabályi és engedélyezései eljárásoknak való megfelelést tűzte ki célul az Önkormányzat pályázata, így festések, javítások, alkatrészcserék, kisebb építészeti beruházások kerültek bele.
2016-ban a komp üzembiztonságának javítását, egyúttal a szolgáltatás bővítését és gazdaságosabbá tételét szem előtt tartva egy dereglye beszerzését tartalmazta.
2017-ben a prioritás sorrendjében ezen feladatokra pályáztunk:
- Közepes és magas vízállás, valamint közepes, vagy annál erősebb déli szél esetén a baksi oldalon igen nehéz, majdhogynem lehetetlen biztonságosan kikötni a kompot és kiállni a komp bejáróból. A jelzett magasabb vízállás a jellemző az év nagyobbik részében. A komp mellé rögzített 6 méter hosszú, legalább 40 Le teljesítményű műanyag csónak navigálásával a biztonságos közlekedés a fenti körülmények esetén is garantálható.
- A komphoz rendelt mentőcsónak 5 Le teljesítményű motorjának javítása ma már nem gazdaságos, annak javítása az új motor árát közelíti meg. Erre figyelemmel a működésképtelen csónakmotor selejtezésre került. A motorral felszerelt mentőcsónak kötelező tartozéka a kompnak.
- A folyó időszakonként, különösen magas vízállás esetén hatalmas uszadékfákat hoz, amelyek a kompon fennakadnak. Ezeket csak nagyteljesítményű láncfűrésszel lehet eltávolítani. Ellenkező esetben a komp órákig vesztegelhet. A láncfűrész beszerzése tehát szükséges.
- A kompkötél emelő villanymotor fékrendszere cserére szorul, az jelenleg hibás, a kompkötél emelése és leengedése jelenleg kézi erővel, a vízi-közlekedés szükségtelen akadályoztatásával történik.
- A komp elektromos hálózata cserére szorul, hiszen azt a hosszú évtizedes működés során tönkretette, vagy megrongálta az UV sugárzás, a törött lámpatestek pótlása szüksége. A komp éjszakai illetve rossz látási viszonyok közötti megfelelő kivilágítása el nem odázható közlekedésbiztonsági érdek.
- Az üzemi területen álló ún. alsó révház jelenleg félkész állapotú, annak fedése jelenleg nincs. A faszerkezetű építmény megfelelő fedése esetén biztosíthatóvá válna egy olyan méretű száraz tároló-hely, ahol a partra tett csónakok, tűzifa segédanyagok, eszközök, alkatrészek, szerszámok, kisgépek a „jógazda” gondosságával lennének tárolhatóak.
- A komphoz tartozó mentő és navigáló csónakok folyóból történő kiemeléséhez (jegesedés, javítás, karbantartás miatt) szükséges egy csónakszállító utánfutó.
- A komp üzemi területének rendben tartása motoros fűkasza nélkül szinte lehetetlen az azon lévő sűrű ártéri aljnövényzet miatt. A fűkasza beszerzése indokolt.