1818/2016. (XII. 22.) Korm. határozat
Fejlesztés összege: 40 000 000 Ft
Az 1930-as évek második felében Mindszenten egyet jelentett a fellendüléssel az, hogy a községháza – a mai Polgármesteri Hivatal – felépülhetett. Rimár István építészmérnök tervei alapján mindszenti kisiparosok keze által született meg az az épület, amely mára már városunk egyik legerősebb jelképe templomunk és Bankpalotánk mellett. Helyi védelem alatt áll.
Mindszent Város Önkormányzata évek óta kereste a lehetőséget a Hivatal épületének pincefödém cseréjére. Az egész födém már 1998-ban alá lett támasztva, de állapota azóta csak rosszabbodott. A nedves pincekörnyezetben a beton lehámlott, a talpak meggyengültek, a kengyelek teljesen tönkrementek, a hosszacélok keresztmetszete mára csak töredéke az eredetinek. A födém javíthatatlan, mindent ki kell cserélni rajta.
Kérelmünkre pozitív válasz érkezett, így a Belügyminisztérium „az egyes települési önkormányzatok feladatainak támogatása érdekében történő előirányzat átcsoportosításokról szóló 1818/2016. (XII. 22.) Korm. határozat alapján” 40 millió forint támogatásról döntött e sürgető feladat megvalósítására.